|
A tablókészítés immár több mint 100 éves múltra tekint vissza és örökíti meg sok ezer ember fiatal kori fényképét. Leginkább a kelet-európai országokban vállt hagyománnyá a legkülönbözőbb tablók elkészítése. A tablók nem csak az iskolákban hanem a legkülönfélébb munkahelyeken is jelen vannak, mint pl. cégeknél, illetve rendőrség, tüzöltóság, akadémiák, főiskolák, iskolák.

Egy tablóval a végzős hallgatóknak, illetve olyan kortársaknak állítanak emléket, akik része voltak egy csapatnak, osztálynak, évfolyamnak, vagy csupán csak kimagasló teljesítményre, eredményre voltak képesek.
Hazánkban leginkább az általános iskolákban, középiskolákban és gimnáziumokban terjedt el a tabló és vált a készítése éves hagyománnyá.
Egy tabló stílusa mindig az adott osztály, illetve csoport elképzelése, kívánsága szerinti háttérrel, grafikával készül el. Szívesen segítünk természetesen mindenkinek, ha nem lenne konkrét elképzelése.
A nagytabló standard mérete: 90x120cm
Kisebb létszámnál javasolt a: 70x100cm
Igény szerint ettől eltérő méreteket is tudunk készíteni, legyen az kissebb vagy akár nagyobb méret.
Több olyan tényező is van, amit az osztályoknak érdemes előzetesen eldönteni annak érdekében, hogy a tabló minél hamarabb ekészülhessen. Itt ki szeretnék térni arra a fontos tényezőre is, hogy a szép és egységes tabló érdekében igenis szükséges egy képet elkészíteni és nem egy holmi 5 éve készült igazolványképet a fotósoknak adni, hogy alakítsa át. A fényképek átalakítgatását és hiányzó testrészek rajzolgatása egyik fotósnak sem a dolga. Ne feledjük, a fotós fényképezni megy és nem pótolgatni. Előfordulnak persze mindig olyan esetek, hogy betegség vagy külföldi tartózkodás miatt nem tud valaki részt venni, viszont a kényelmi és nem akarási szándék nem ezek közé tartozik.
Ezek közé tartoznak:
- a tablóképek színe
- a fényképek formálya
- a fotók elhelyezkedése a tablón (pl. barátok, párok egymás mellé kerüljenek)
- a betűformátum, felirat kiválasztása
- a nagytabló kerete
- a nevek helyessége
Ezeket a tényezőket inkább többször egyeztetjük minden osztállyal, mivel a nagytabló elkészülte után módosításra már nincs lehetőség.


A nagytablókat üvegezve és keretezve szállítjuk a megrendelőinknek, hogy ezen dolgok súlyát is levegyük a megrendelő válláról.
A nagytablók kicsinyített változatait a Tablók képgalériában találja.
|